Jelentkezés

Székhely: 7629 Pécs, Dobó I. u. 93.

Nem AJKP osztályokba

“1+4 évfolyamos angol nyelvi gimnáziumi képzésre magyar és matematika tantárgyakból központi írásbeli és szóbeli vizsga alapján történik meg a rangsorolás majd a felvételi döntés. További nem AJKP osztályainkba normál jelentkezés szerint. A felvétel az általános iskolai eredmények alapján történik, felvételi vizsga nincs.” 

AJKP előkészítő osztályba
A programba két lépésben kell jelentkezni:

  1. Pályázati jelentkezés az Emberi Erőforrások Minisztériuma által minden tanév őszén meghirdetett AJKP programra. A jelentkezéshez csatolni kell azon igazolásokat, melyek a tanulót feljogosítják a program által nyújtott kiemelt támogatási rendszer igénybevételére. A programba jelentkezés feltételeiről alább olvashat, a részletes kikötéseket a mindenkori pályázati kiírás tartalmazza.
  2. Jelentkezési lap kitöltése a 8. osztályos tanulók számára, ahol első helyen jelölik meg a Gandhi Gimnázium AJKP programját. A jelentkezés részleteit a Köznevelési Törvény és egyéb jogszabályok tartalmazzák.

Amennyiben a jelentkezések nem, vagy csak hiányosan történtek meg, úgy az adott tanuló felvételi kérelmét elutasíthatják, s ő csak abban az esetben kerülhet be a programba, amennyiben az intézmény pótfelvételi eljárást ír ki a férőhelyek számának feltöltésére.

Az AJKP pályázati jelentkezés feltételei
Az Arany János Kollégiumi Programba egyrészt pályázati úton kell jelentkezni. A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programjába a tanév rendjéről szóló miniszteri rendeletben meghatározottak szerint kapcsolódhat be az a tanuló, aki abban a tanévben, amelyben a pályázat meghirdetésre kerül:

a) tanulói jogviszonyban áll, és a középiskola kilencedik évfolyamára jelentkezik (ideértve a nyelvi előkészítő évfolyamra vagy a két tanítási nyelvű oktatás 9. évfolyamára jelentkezőket is) abban a tanévben, amelyben a pályázat meghirdetésre kerül, és

b) az e pontban meghatározott valamelyik feltételnek megfelel:

ba) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) 67/A. §-a szerint halmozottan hátrányos helyzetű

bb) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát a jegyző megállapította és a törvényes felügyeletét ellátó szülő a Gyvt.-ben szabályozott eljárásban tett önkéntes nyilatkozata szerint a tankötelezettség beállásának időpontjában legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait fejezte be sikeresen, vagy

bc) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 53. §-a szerint gyermekvédelmi szakellátás otthont nyújtó ellátási formájában részesülő átmeneti nevelésbe vett vagy a programba történő jelentkezés időpontjában ideiglenes hatállyal elhelyezett, nevelésbe vett,

bd) a törvényes felügyeletét ellátó szülője a Gyvt.-ben szabályozott eljárásban tett önkéntes nyilatkozata szerint a tankötelezettség beállásának időpontjában legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait fejezte be sikeresen, de rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultsága nem állapítható meg,

be) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát a jegyző megállapította, és a törvényes felügyeletét ellátó szülők egyike a Gyvt.-ben szabályozott eljárásban tett önkéntes nyilatkozata szerint a tankötelezettség beállásának időpontjában legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait fejezte be sikeresen, a másik szülő legfeljebb szakképesítéssel rendelkezik

bf) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül és lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 64. §-ában foglalt családsegítő szolgáltatás vagy a Gyvt. 40. §-a szerint a gyermekjóléti szolgálat által végzett környezettanulmány alapján az egészséges fejlődéshez szükséges feltételeket nem biztosító, elégtelen lakókörnyezetnek minősül,

bg) árva és a gyermekjóléti szolgálat – az általános iskola és a gyám kezdeményezésére elkészített – javaslata alapján rászorult. A gyermekjóléti szolgálatnak a rászorultság kérdésében annak alapján kell döntenie, hogy kellett-e a az Arany János Kollégiumi Programba történő jelentkezést megelőző három éven belül a Gyvt. 39. §-a alapján az érintett tanuló érdekében intézkednie.

A bc)- bg) pontokban szereplő feltételek szerint felvehető tanulók aránya együttesen nem haladhatja meg az adott osztályba felvett tanulók harminc százalékát.

Központi jelentkezés
A központi jelentkezés során a hatályos jogszabályoknak megfelelően minden 8. évfolyamos tanulónak jelentkeznie kell egy választott középiskolába. Kérjük, hogy a központi jelentkezés során első helyen jelöljék meg intézményünk 04-es tagozatkóddal feltüntetett Arany János Kollégiumi Programját.

SZÉKHELY

7629 Pécs, Dobó I. u. 93.

Telefon

+36 72 539 660

E-MAIL

info@gandhigimi.hu

Copyright 2019.