Művésztanáraink

Székhely: 7629 Pécs, Dobó I. u. 93.

Bagány Attila - dob, ütőhangszerek

Az ütőhangszerek és dobok tudója, bármilyen tárgyból ütőhangszert csinál. Jazzdobos, de nem áll tőle távol a pop és rockzene, de a klasszikus ütőhangszerek világában is megállja a helyét. A Pécsi Művészeti Gimnázium elvégzése után jazzdob előadóművészi diplomát szerzett a Kodolányi János Főiskolán.

Baksa Péter – nagybőgő, basszusgitár

„Számomra a legfontosabb, hogy a zene tanulása során előbukkanó nehézségeket tanítványaim ne leküzdhetetlen akadálynak lássák, hanem egy játékkal teli kihívásnak.”
Bár első diplomám szerint klasszikus nagybőgős vagyok, de ennek ellenére széleskörű rálátásom van a zene sok oldalára. Játszom dzsesszt, világzenét, de még gyerekeknek is muzsikálok. Zenetanárként fontosnak tartom, hogy minden diákom a maga tempójában és az érdeklődési körének megfelelően kapja meg az újabb és újabb ismeretanyagot, ezzel tartva fenn bennük az érdeklődést a zene iránt.
Zenészként büszkén mondhatom, hogy régiónban a legfoglalkoztatottabbak közé tartozom. Számos formációban zenéltem, zenélek. A teljesség igénye nélkül: Trio Afium, Bencze Alma Quartet, PoeJass Project, Tamás Éva Játéktára, Golestan, a Pécsi Nemzeti Színház és a Kaposvári Csiky Gergely Színház zenés darabjai. A világ számos pontjára eljutottam már, így zenélhettem hajón Alaszkában, nemzetközi fesztiválokon Bécsben és Granadában, egy hotelban Dubajban, vagy akár az utcán az olasz Riviérán, vagy éppen Berlinben.
Zenei tanulmányaimat 6 évesen kezdtem a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolában, ahol klasszikus gitáron játszottam. Tínédzserkori lázadásként ezt félbehagyva szüleim nyomdokán képzőművészetet tanultam, de 18 évesen visszavonzott magához a zene. Tanultam a PTE Művészeti Karán, mint klasszikus nagybőgős, a Kodolányi János Főiskola Jazz-tanszakán, mint basszusgitáros. Magánórákon fejlesztettem jazz-nagybőgő tudásomat. Mestereim között tudhatom Sára Erikát, Nagy Pétert, Glázer Pétert, Oláh Zoltánt, Berkes Balázst, Mits Gergőt és Kolta Gergőt. Jövőbeli terveim között van elvégezni a jazz-nagybőgő mester szakot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
Másfél évtizedes tanári múltam során rengeteg növendékkel foglalkoztam. Közülük többen is már profi zenészek, de ennek ellenére a célom nem az, hogy mindenkiből hivatásos előadót neveljek. Úgy gondolom, hogy a zene hobbiként űzve is hozzájárulhat egy minőségibb élethez, közösségi léthez, vagy akár egy magasabb szintű társadalmi jelenléthez, az életben való boldoguláshoz.

Horváth Krisztián - művészeti igazgató, karnagy, szolfézs-zeneelmélet

Zenei tanulmányait 8 évesen kezdte a nagykanizsai Farkas Ferenc Zeneiskolában zongora és számítógépes zene szakokon. Zenetanárai Gerócs Erzsébet, Baráth Zoltán és Murka László voltak. 2006-ban diplomázott a PTE Művészeti Karán, okleveles ének-zene-tanár, karvezetőként. 13 éves kora óta foglalkozik jazz és popzenével. 2000-ben a nagykanizsai zeneiskola Junior Dixieland zenekarával fődíjat nyert a keszthelyi Helikoni ünnepségeken. Érettségi után a nagykanizsai Magvető közösség keresztény zenekarában játszott, több lemezfelvételen működött közre szerzőként, hangszerelőként. 2003-ban Balásy Szabolccsal megalakította a No More Blues együttest. A zenekar 2006-os feloszlásáig Pécs egyik legismertebb jazz zenekaraként volt jegyezve. Az egyetem elvégzése után a kozármislenyi Diabelli zeneiskolában, a Kontrasztok AMI-ban, majd a pécsi Bánki Donát Utcai Általános Iskolában tanított. 2008-2017 között a Pécsi Leőwey Klára Gimnázium ének-zene tanára, és karnagya. 2001 óta a pécsi Bartók Béla Férfikar énekese, 2008-tól Dr. Lakner Tamás Liszt-díjas karnagy mellett a kórus másodkarnagya. 2009-ben Balásy Szabolccsal zeneszerzőként és hangszerelőként debütál a Moravetz Levente által írt és rendezett Zrínyi 1566 c. nagyszabású rockmusicalben. Azóta számos nagy sikerű színházi darab zeneszerzője és hangszerelője, hangmérnöke. A Gandhi Gimnázium Művészeti Iskolájának vezetője 2017. szeptembere óta.

Horvai Zsuzsanna - gitár

Ihász Irén - zongora

Nemes Gábor - gitár

Cseriné Alpár Henriette – hegedű (óraadó)

Jordán Katalin - rajz, festészet

Orsós Péter - cigány és magyar néptánc oktató (óraadó)

Bánkyné Perjés Beatrix - tánc (óraadó)

Copyright 2019.